Hozzávalók
(1 adag):
5-6 dkg száraz csicseriborsó (vagy 1 konzerv)
1 paradicsom
1 szál újhagyma (vagy egy kis sima vöröshagyma)
1 kb. 6 centis darab uborka
kb. 6 db fekete magzott olívabogyó (lehet zöld is, ha azt jobban szereted)
esetleg fél paprika
1 ek olívaolaj
1 ek citromlé
só, bors
Kissé hasonlít a tabuléra (majd egyszer ennek is felteszem a receptjét), de persze teljesen más a textúrája... Tehát:
Előző este beáztatjuk a csicseriborsót, majd kb. fél óra alatt bő vízben megfőzzük, illetve elővesszük a konzervet.
Felkarikázzuk az újhagymát (vagy felkockázzuk a vöröshagymát), összekeverjük a csicseriborsóval, ráöntjük az olajat és a citromból ráfacsarunk kb. 1 ek-nyit, megsózzuk és egy kicsit megborsozzuk. Ennek a frakciónak jót tesz, ha áll, amíg foglalkozunk a maradék zöldséggel, sőt, ha nagyüzemben nyomjuk (mert bulira készítünk nagy adagot), akár egy éjszakát is eltölthet a hűtőben.
Az uborkadarabot felállítjuk a deszkán és hosszában 5-8 mm-es lapokra vágjuk. A lapok felét a deszkára fektetjük, és megint hosszában felcsíkozzuk, majd keresztben kockára vágjuk; a másik felével ugyanígy járunk el. A magozott olívabogyot ás-szabvány szerint feldaraboljuk. A paradicsomot félbevágjuk, kiszedjük a magokat, a húsát feldaraboljuk. Ha teszünk bele paprikát, azt is kimagozzuk és kb. 5-8 mm-es kockákra vágjuk, majd belekeverjük a zöldségeket a salátába. Nyugodtan álhat egy picit, hogy összeérjenek a ízek.