Hozzávalók:
35 dkg liszt
1/2 kocka (vagy 1 csomag instant) élesztő
1 tojás
5 dkg vaj/margarin
Töltelék:
2 ek folyékony vaj/margarin
2*3 kanál kristálycukor
Munkásnak ugyan nem munkás, viszont be kell tervezni a kelesztéshez szükséges 1 órát. Jót tesz neki, ha nem fagyosak a hozzávalók, de annyira azért nem kényes tészta.
- A liszt közepébe mélyedést alakítunk ki, beleöntünk fél deci lehetőleg langyos tejet (ha hideg, nem indul be az élesztő, de azt sem szeretik a bacik, ha leforrázzuk őket), belemorzsoljuk az élesztőt és
- felfuttatjuk (azaz úgy 10 percig hagyjuk állni meleg, de nem forró helyen), előtte még
- hozzáadunk egy csipet sót és ízlés szerint 1 ek cukrot.
- A vajat felolvasztjuk, és a tejjel együtt hozzáöntjük a liszthez. Ráütjük a tojást is, és összegyúrjuk.
- Kb. 1 órát kelni hagyjuk meleg helyen (vagy 1 napra betesszük a hűtőbe, ha hosszú távra tervezünk).
- Elfelezzük a tésztát, és az egyik felét kb. 15 centi széles (és kb. 40 centi hosszú) csíkra sodorjuk ki.
- Megkenjük olvasztott vajjal és megszórjuk 2-3 ek kristálycukorral, majd feltekerjük (a 15 centit tekerjük fel és a végén 40 cm-es hurkát kapunk). A tekercset felszeleteljük, mégpedig úgy, hogy felváltva + és - 45 fokos szögben vágjuk fel.
- A tészta második felét is feldolgozzuk.
- Az így kapott egyenlőtlen ötszögeket sütőpapírra vagy sütőszilikonra tesszük és forró sütőben megsütjük. Aki azt szeretné, hogy fényes legyen a tetejük, egy kis tojásárgájával, tejjel vagy vajjal keni meg.
Próbálkoztam csigával is (azaz a tekercset derékszögben felszelni és az így kapott csigákat fektetve sütni, mint egy kakaóscsigát), de túlságosan kifolyik belőlük a cukor és karamellás lesz az aljuk. Nagyon szorgalmasak persze a kisodort tésztából takaros kis háromszögeket vágnak, amiket egyesével megtöltenek és feltekernek kiflire :-).
Ebből a mennyiségből épp egy nagy tepsinyi lett.