Kaják hétköznapokra, pepecselés nélkül

Ha jobban szeretsz enni, mint főzni.

A régi recepteket az új helyen találod!

Ilo receptfüzete


2013.09.10. 20:06 lhi

Amerikai palacsinta (pancake)

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: gyümölcs édesség főétel nagyon egyszerű kaják kevés hozzávalóból

pancake.jpgHozzávalók
(kb. 8 kisebb darab, ami 2 személyre elég):
125 g liszt
1-2 ek cukor
2 kk sütőpor
1/2 kk só
2,5 dl tej
1 ek vaj/olaj
1 tojás
kevés olaj a sütéshez
Valami gyümölcskompót (itt: 45 dkg fagyasztott eperből)

Az elkészítés értelemszerűen semmivel nem bonyolultabb, mint a hagyományos vékony palacsintáé, de kevesebbet kell sütni belőlük. Tehát: csomómentesen összekeverjük a hozzávalókat (előbb a szárazakat, majd fokozatosan belekeverjük a tejet, hozzákeverjük az olajat és beleütjük a tojást) és serpenyőben kb. félcenti vastag, kb. 15-18 centi átmérőjű lepényeket sütünk (megfordítani akkor kell, amikor a teteje sem folyik már).
A sütéssel párhuzamosan elkészítettem a kompótot, ami abból állt, hogy a hűtőben már megolvadt és egy programmódosítás következtében sürgős elfogyasztásra váró epret bedobtam egy serpenyőbe és egy kis cukorral átmelegítettem, de lehet pl. almából vagy szilvából is kompótot főzni (vagy klasszikusan simán juharsziruppal leönteni).

 

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2013.06.05. 18:16 lhi

Citromos csirke

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: csirke sütőből nagyon egyszerű kaják

citromoscsirke.jpgHozzávalók:
2 egész csirkecomb
1 egész citrom
1 marék olívabogyó
olaj, só, bors 

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2013.06.02. 14:45 lhi

Fehérboros újkrumpli - téli verzió

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: egytálétel főétel újkrumpli nagyon egyszerű kaják burgonya/krumpli

feherboros_krumpli.jpgHozzávalók: 
(2-3 adag)
- bő fél kiló újkrumpli 
- kb. 3 dkg vaj
- 3-4 szelet baconsazlonna
- fél hagyma vagy egy egész kisebb, 
- 1 dl száraz fehérbor, 
- só. 

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2013.02.23. 14:06 lhi

Zöld kence (szendvicskrém)

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: vega szendvicskrém bulikaja nagyon egyszerű kaják

spenotosjuhturos01.jpgHozzávalók:
25 dkg fagyasztott spenót
25 dkg juhtúró
2-3 gerezd fokhagyma
egy kis bors és só 

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2013.02.23. 13:55 lhi

Cukros kelt kifli

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: édesség édes sütemények sütőből nagyon egyszerű kaják

cukrosteki02.jpgHozzávalók:
35 dkg liszt
1/2 kocka (vagy 1 csomag instant) élesztő
1 tojás
5 dkg vaj/margarin

Töltelék:
2 ek folyékony vaj/margarin
2*3 kanál kristálycukor 

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2013.01.05. 08:36 lhi

Krumplis rántotta (parasztrántotta)

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: tojás egytálétel főétel nagyon egyszerű kaják burgonya/krumpli szingli adag

krumplisrantotta03.jpgHozzávalók (személyenként)
1-2 ek olaj
2 szelet baconszalonna (opcionális)
1/4 közepes hagyma
1-2 héjában főtt krumpli
kis zöldségmaradék (pár szelet cukkini, darabka padlizsán vagy paprika, fél paradicsom, vagy 1-2 ek fagyasztott zöldborsó vagy zöldhüvelyű zöldbab), de ha nincs, az sem baj
só, bors
2 tojás 

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2012.12.16. 17:50 lhi

Gombás tészta

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: vega gomba főétel tészták nagyon egyszerű kaják

gombasteszta.jpgHozzávalók:
(kb. 2 adag)
kb. 15-20 dkg száraztészta
1 ek olaj
1/2 (kisebb) hagyma
1-2 szelet paprika (kb. 5 dkg, a piros kaliforniai mutat a legjobban)
1-2 kk mustár
bors,
(ha van, 1 tk világos szójaszósz is mehet bele)
1 kis doboz tejföl (vagy tejszín)

komment

Elköltöztem a wordpressre!

süti beállítások módosítása