Kaják hétköznapokra, pepecselés nélkül

Ha jobban szeretsz enni, mint főzni.

A régi recepteket az új helyen találod!

Ilo receptfüzete

2014.04.13. 09:02 lhi

Villámköret: kuszkusz

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: kuszkusz mediterrán ételek

Kultúrtörténetileg a kuszkusz (franciásan couscous) az Észak-Afrikában, a Maghrebben élő háztartásbeli nők berber eredetű közmunkaprogramja vagy foglalkozásterápiája, azaz kb. a gyors köret ellentéte. Az elkészítése (golyóbisok gurítása és gőzölgetése) ugyanis nagyon időigényes: a búzadarát több fázisban minimális víz hozzáadásával gurítják kuszkusszá. Hogy ne unják magukat halálra eközben, a nők összeültek és többnapos összejöveteleken készítettek nagyobb mennyiséget belőle. A főzéshez hagyományosan egy erre való gőzölőszűrőt kibélelnek gézzel, ebbe belerakják a kuszkuszt, és az egészet a lábos fölé helyezik, amiben a hús vagy zöldség párolódik, így gőzben gőzölődik és felveszi az étel ízét. 
Az iparosítás a lehető legegyszerűbben elkészíthető köretté tette a kuszkuszt: tálba helyezünk fejenként kb. 0,75 decinyi kuszkuszt, rászórunk némi sót, leöntjük kicsivel több (kb. 1 dl) forró vízzel és pár percre lefedjük. Kész. - Még a mikrós rizsnél is egyszerűbb. 

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2014.01.26. 11:30 lhi

Müzli - az eredeti hardcore recept (Birchermüesli), egy kis kultúrtörténettel

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: gyümölcs vega svájc főétel müzli aszalt gyümölcs bulikaja nagyon egyszerű kaják kevés hozzávalóból szingli adag

birchermuesli.jpgHozzávalók
(1 kis adag):
2 ek zabpehely
2 ek cukrozott sűrített tej (a magyarázatot l. lent)
1/2-1 ek citromlé
1 egész alma
fél marék piros bogyós gyümölcs (ezt most egy vérnarancs pótolta) vagy darált mandula/dió, vagy pl. aszalt vörösáfonya (ebből van olcsó spáros sajátmárkás)

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2014.01.26. 11:00 lhi

Csicseriborsósaláta

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: saláta vega paradicsom paprika csicseriborsó olíva mediterrán ételek kevés hozzávalóból szingli adag

csicseriborsosalata02.jpgHozzávalók
(1 adag):
5-6 dkg száraz csicseriborsó (vagy 1 konzerv)
1 paradicsom
1 szál újhagyma (vagy egy kis sima vöröshagyma)
1 kb. 6 centis darab uborka
kb. 6 db fekete magzott olívabogyó (lehet zöld is, ha azt jobban szereted)
esetleg fél paprika
1 ek olívaolaj
1 ek citromlé
só, bors

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2014.01.25. 12:40 lhi

Uborkasaláta kínai kellel, kínai jellegű öntettel

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: saláta ázsia vega uborka kínai kel kevés hozzávalóból szingli adag

kinaikel-uborka.jpgHozzávalók
(1 személyre):
1/2 kis kínai kel (kb. 25 dkg, hosszában legyen elfelezve, ne keresztben)
1 tk só
1 kisebb kígyóuborka
1 tk szezámolaj
1-2 ek rizsecet
1 csipet cukor

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2014.01.25. 11:19 lhi

Lecsós csicseriborsó indiai fűszerezéssel

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: ázsia vega paradicsom paprika főétel indiai konyha nagyon egyszerű kaják szingli adag

csicserilecso.jpgHozzávalók
(1 személyre):
5 dkg száraz csicseriborsó (vagy egy konzerv, de ebből nagy adag lesz)
1/2-1/4 hagyma (mérettől függően)
1 ek olaj
1/2 tv paprika vagy 1/4 kaliforniai paprika
1 ek garam masala (indiai fűszerkeverék)
1 méretesebb vagy 2 közepes paradicsom

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2013.10.25. 19:52 lhi

Igazi svájci Röschti (azaz se "röszti", se "tócsni")

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: vega svájc nagyon egyszerű kaják burgonya/krumpli kevés hozzávalóból

rosti.jpgHozzávalók 
2 személyre: 
3 nagy, héjában főtt krumpli (előző napról)
olaj vagy vaj a sütéshez
só 

 

komment · 1 trackback

Elköltöztem a wordpressre!

2013.10.24. 18:49 lhi

Amerikai majonézes káposztasaláta (coleslaw)

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: vega káposzta sárgarépa hidegkonyha téli étel bulikaja nagyon egyszerű kaják

coleslaw.jpgHozzávalók: 
(kb. 6 adag)
1 kg káposzta
1-2 sárgarépa
1 vöröshagyma

kb. 10 dkg majonéz
kb. 10 dkg joghurt
szűk 1 ek mustár
esetleg egy kis bors

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2013.10.23. 21:30 lhi

Krumplis-szezámmagos kifli

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: vega kelt tészta sós sütemények sütőből burgonya/krumpli

krumplis-szezammagos-kifli.jpgHozzávalók (24 db): 
15 dkg főtt krumpli 
fél deci tej
fél kocka (2 dkg) élesztő
18-20 dkg liszt
1 tk só
3 ek olívaolaj
1 tojás
kb. 2 ek szezámmag

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2013.10.20. 09:35 lhi

Kínai krumpli sárgarépával

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: ázsia egytálétel sárgarépa burgonya/krumpli szingli adag

kinaikrumpli.jpgHozzávalók (1 adag):  
1 gerezd fokhagyma (vagy zöldhagyma, vagy némi vöröshagyma)
fél tk chilikarika
2 közepes méretű krumpli
1 közepes méretű sárgarépa
olaj. 

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2013.10.20. 08:33 lhi

VII. Lenin szezámmagos korpás golyói

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: sós sütemények sütőből

lenin02.jpgHozzávalók (1 tepsinyi golyó):
4 dkg búzakorpa
20 dkg liszt
2 tk sütőpor
1 tk só
2 dl tej
5 dkg margarin
2-3 ek szezámmag

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2013.10.07. 20:21 lhi

Currys zöldséges krumplis egytál

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: vega padlizsán egytálétel curry burgonya/krumpli

krumplicurry02.jpgHozzávalók (3-4 adag):
1/2 deci napraforgóolaj 
1 nagy vöröshagyma
40 dkg krumpli
1-2 sárgarépa
1-2 ek currypor (nem nagyon csípős)
víz
1/2 kaliforniai paprika (a piros mutat a legjobban)
1 nagyobb padlizsán
1-2 kis pohár joghurt 

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2013.10.06. 19:31 lhi

Pizza, megint (ezúttal vékony és fehér)

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: paradicsom cukkini pizzafélék

pizza01.jpgHozzávalók (2 nagy, kerek, vékony pizza):
30 dkg liszt 
fél élesztőpor
1 ek olívaolaj
1 kk só
víz (kb. 2 deci)
Feltétnek: 
2 nagyobb paradicsom
1/2 nagy cukkini
4 púpos ek tejföl
1,5-2 mozzarella

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2013.10.05. 19:05 lhi

Kínai kel kínaiasan

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: ázsia vega sárgarépa tészták kínai kel

kinai_kaposzta_repa_teszta.jpgHozzávalók 2 adagra:
Kb. 15 dkg szalagmetélt
1/2 kínai kel, vagy 1 kisebb kel, vagy egy kis sima tavaszi zsenge káposzta
1-2 sárgarépa
1/2 vöröshagyma
napraforgóolaj vagy szezámolaj vagy a kettő vegyesen
világos (light) szójaszósz (erről itt)

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2013.10.04. 19:57 lhi

Mochi (mocsi)

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: ázsia rizs édes sütemények mikróból nagyon egyszerű kaják kevés hozzávalóból

mochi02.jpgHozzávalók (8 db):
8 kk csokikrém (az a fekete a DM-ből)
12,5 dkg (2,5 dl) ragacsos rizsliszt (a sima rizsliszt nem jó)
kb. 3 ek cukor
3,75 dk víz
étkezési keményítő

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2013.10.03. 20:47 lhi

Berlini currys virsli krumplisalátával

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: curry virsli nagyon egyszerű kaják burgonya/krumpli kevés hozzávalóból

currywurst02.jpgHozzávalók (2 adag): 
4 nagyobb, héjában főtt krumpli (pl. az előző napi svájci vacsora "maradéka")
fél hagyma
só, bors
ecet, olaj (napraforgó), mustár
4 db jobbfajta sertésvirsli
ketchup
currypor

Ha előző este nem voltunk lusták, a maradék krumplit már feldolgoztuk salátává: Meghámoztuk, hosszában félbevágtuk, majd felkarikáztuk, megsóztuk, rádobtuk a felaprított hagymát és meglocsoltuk az öntettel. Ez utóbbi úgy készül, mint minden salátaöntet: fogunk egy kis befőttesüveget, beleöntünk 3 ek olajat, 2 ek fehérborecetet és kb. 1 kk-nyi mustárt, becsukjuk az üveget és jól összerázzuk az egészet. 
Ami a virslit illeti: kapható olyan is (2*2-es csomagolásban), amit a csomagolásában meg lehet melegíteni 1 perc alatt a mikróban. 
A kajákat szépen elrendezzük a tányéron, hozzányomunk egy kis ketchupot, és megszórjuk curryporral. 
Ennél egyszerűbb kaja lényegében nem képzelhető el. 

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2013.10.03. 19:52 lhi

Olívabogyó marinálása házilag

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: vega olíva mediterrán ételek

olivabogyo.jpgHozzávalók: 
5 dkg olívabogyó
1/2 ek mediterrán jellegű fűszer (oregano, kakukkfű, francia v. olasz fűszerkeverék - ami tetszik; petrezselyem vagy rozmaring is mehet)
esetleg fél gerezd fokhagyma
1 csipet-1/2 tk szárított csilikarika
1 db kb. 4 centis darab citromhéj
egy kis olívaolaj

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2013.09.10. 20:06 lhi

Amerikai palacsinta (pancake)

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: gyümölcs édesség főétel nagyon egyszerű kaják kevés hozzávalóból

pancake.jpgHozzávalók
(kb. 8 kisebb darab, ami 2 személyre elég):
125 g liszt
1-2 ek cukor
2 kk sütőpor
1/2 kk só
2,5 dl tej
1 ek vaj/olaj
1 tojás
kevés olaj a sütéshez
Valami gyümölcskompót (itt: 45 dkg fagyasztott eperből)

Az elkészítés értelemszerűen semmivel nem bonyolultabb, mint a hagyományos vékony palacsintáé, de kevesebbet kell sütni belőlük. Tehát: csomómentesen összekeverjük a hozzávalókat (előbb a szárazakat, majd fokozatosan belekeverjük a tejet, hozzákeverjük az olajat és beleütjük a tojást) és serpenyőben kb. félcenti vastag, kb. 15-18 centi átmérőjű lepényeket sütünk (megfordítani akkor kell, amikor a teteje sem folyik már).
A sütéssel párhuzamosan elkészítettem a kompótot, ami abból állt, hogy a hűtőben már megolvadt és egy programmódosítás következtében sürgős elfogyasztásra váró epret bedobtam egy serpenyőbe és egy kis cukorral átmelegítettem, de lehet pl. almából vagy szilvából is kompótot főzni (vagy klasszikusan simán juharsziruppal leönteni).

 

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2013.09.01. 14:34 lhi

Tajvani hárombögrés csirke (san bei ji)

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: csirke ázsia rizs főétel tészták

tajvani_csirke_san_bei_ji.jpgHozzávalók (3-4 adag): 
3-4 ek szezámolaj
kb. 3 dkg friss gyömbér
10 db közepes méretű fokhagymagerezd (igen, ennyi, és nem, nem lesz ettől fokhagymaízű)
50 dkg csirkemell
3-4 ek rizsecet vagy rizsbor
3-4 ek világos szójaszósz

Attól "hárombögrés" (illetve pontosabban "hárompoharas"), hogy egyenlő arányban kell bele szójaszósz, rizsbor és szezámolaj, de én persze nem akkora mennnyiséget szoktam belőle készíteni, hogy ennyi szósz kelljen rá. A hozzávalókat nagyobb szupermarketekben lehet kapni, és fontos, hogy a szójaszósz világos ("light") legyen (a feliratot figyeld, mert ránézésre a világos szójaszósz is sötét), mert a sötét/érlelt nem alkalmas erre az ételre. Lehet egyébként kapni glutamátmentes szójaszószokat is. 
- Először feltesszük a köretet (rizst vagy tojásos szalagmetéltet), hogy elkészüljön, mire a hús megsül. 
- Megpucoljuk a gyömbért és a fokhagymát, a gyömbért vékony szeletekre vágjuk, és ha nagyok a fokhagymagerezdek, félbevágjuk őket. A húst vékony falatokra vágjuk. 
- Becsukjuk a konyhaajtót és bekapcsoljuk a szagelszívót, ha van olyanunk, mert a szezámolaj elég intenzív illatú. 
- Nagy serpenyőben/wokban felforrósítjuk a szezámolajat és zsemleszínűre sütjük benne a fokhagymát és a gyömbért, majd rádobjuk a húst és nagyon nagy lángon megsütjük. (Ha nincs elég nagy lángunk, akkor adagonként süssük meg a húst - nem szabad, hogy levet eresszen!) 
- Ráöntjük a rizsbort/rizsecetet, majd fél perccel később a világos szójaszószt és nagyon röviden összeforraljuk az egészet. Ne főzzük/pároljuk hosszan, mert akkor gumis állagú lesz. 

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2013.07.06. 15:03 lhi

Tejfölös-barackos clafoutis muffinformában

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: vega muffin clafoutis francia konyha édes sütemények sütőből

clafoutis02.jpgHozzávalók 
(két, egyenként kb. 4 dl-es összűrtartalmú muffinforma 3/4-ig telt meg):
20 dkg megpucolt és feldarabolt gyümölcs (őszibarack)
5 dkg liszt
5-6 dkg cukor
10 dkg tejföl
2 tojás
1 késhegyni sütőpor (ha épp van egy bontott)
1/2 kk vaniliáscukor (ha épp van egy megkezdett)
1 csipet só 

 

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2013.06.05. 18:16 lhi

Citromos csirke

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: csirke sütőből nagyon egyszerű kaják

citromoscsirke.jpgHozzávalók:
2 egész csirkecomb
1 egész citrom
1 marék olívabogyó
olaj, só, bors 

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2013.06.02. 14:45 lhi

Fehérboros újkrumpli - téli verzió

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: egytálétel főétel újkrumpli nagyon egyszerű kaják burgonya/krumpli

feherboros_krumpli.jpgHozzávalók: 
(2-3 adag)
- bő fél kiló újkrumpli 
- kb. 3 dkg vaj
- 3-4 szelet baconsazlonna
- fél hagyma vagy egy egész kisebb, 
- 1 dl száraz fehérbor, 
- só. 

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2013.06.02. 14:13 lhi

Briós - kis cukros kalács

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: muffin briós

brios.jpgHozzávalók:
(6 db)
30 dkg liszt
bő fél deci tej
2 ek cukor (édesszájúaknak több)
1 csomag vagy fél kocka élesztő
1 csipet só
2 tojás
10 dkg vaj/margarin

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2013.03.26. 10:51 lhi

Currys csicseriborsós csirke (egytál)

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: csirke ázsia gesztenye egytálétel curry csicseriborsó

csicseriscsirke02.jpgHozzávalók:  
(2 nagy vagy 4 kis adag)
2 egész csirkecomb
3 ek olaj
1 nagy hagyma
kb. 1 ek currypor
1 dl víz
kb. 5 szem szegfűszeg
fél ek só
kb. 15 dkg száraz csicseriborsó (vagy 1 konzerv)
kb. fél kilo krumpli
1 dl tejföl vagy tejszín

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2013.03.01. 07:36 lhi

Kacsa tökölés nélkül

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: kacsa téli étel sütőből

kacsa.jpgHozzávalók:
1 ek olaj
2 kacsacomb
1/2 nagy hagyma (vagy 1 egész kisebb)
1/2 alma
max. 1/2 deci víz
só, bors, 3-4 szem szegfűszeg/borókabogyó/szegfűbors (utóbbi esetén nem kell külön borsozni). 

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2013.02.23. 14:06 lhi

Zöld kence (szendvicskrém)

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: vega szendvicskrém bulikaja nagyon egyszerű kaják

spenotosjuhturos01.jpgHozzávalók:
25 dkg fagyasztott spenót
25 dkg juhtúró
2-3 gerezd fokhagyma
egy kis bors és só 

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2013.02.23. 13:55 lhi

Cukros kelt kifli

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: édesség édes sütemények sütőből nagyon egyszerű kaják

cukrosteki02.jpgHozzávalók:
35 dkg liszt
1/2 kocka (vagy 1 csomag instant) élesztő
1 tojás
5 dkg vaj/margarin

Töltelék:
2 ek folyékony vaj/margarin
2*3 kanál kristálycukor 

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2013.01.20. 19:02 lhi

Síelők levese: graubündeni árpaleves (Bündner Gerstensuppe)

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: svájc egytálétel téli étel bulikaja lassú kaja

bundner02.jpgHozzávalók: 
(4 adag)
2 ek vaj
20 dkg baconszalonna, főtt tarja, kötözött sonka vagy valami hasonló húsnemű
1 nagy fej hagyma
1 nagy sárgarépa
1 szál póréhagyma
kb. 5 dkg zellergumó
10 dkg hántolt árpa
9-10 dl víz
2 babérlevél
3 db szegfűszeg
só, bors, szerecsendió
1 dl tejszín
1 ek étkezési keményítő/liszt

Ez az egytálétel is egy "ahány ház, annyi szokás" jellegű kaja. Graubünden kantonból való, de a szomszédos osztrák tartományokban is ismerik, és minden rendes svájci hüttében lehet kapni. 

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2013.01.09. 08:58 lhi

Svájci sajtos quiche (Käsekuchen/tarte au fromage)

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: vega svájc sajt főétel sós sütemények pizzafélék bulikaja sütőből

chaeschuechli.jpgHozzávalók (egy 22-24 cm átmérőjű formához)
Töltelék: 
25 dkg svájci sajtok keveréke (főleg gruyere és emmentáli), ennek hiányában durvára reszelt egyéb kemény sajt, esetleg pannónia
1 ek liszt
1 dl tej
1 tojás
18 dkg joghurt
1/2 közepes hagyma
1/2 kk szerecsendió, kevés bors

Tészta (quiche-alap):
20 dkg liszt
1 kk só
10 dkg vaj/margarin
15 dkg joghurt 
(vagy: 13 dkg vaj + víz)

komment

Elköltöztem a wordpressre!

2013.01.07. 08:53 lhi

Magyaros kínai

Elköltöztem a wordpressre!

Címkék: csirke ázsia paprika zöldbab padlizsán rizs főétel cukkini brokkoli

kinai.jpgHozzávalók (2-3 adag):
1 csirkemell (lehet sertésből vagy marhából is, de utóbbi necces, mert ha nem vagyunk elég ügyesek és túlsütjük, rágós lesz)
1 ek étkezési keményítő vagy liszt
kb. 2 ek olaj (nem olíva, és olyan, ami jól bírja a hőt)
1/2 hagyma
2 gerezd fokhagyma
egy kb. 1 cm-es darab gyömbér, ha van
1 ek Édes Anna
1 ek sötét szójaszósz (dark)
2-3 marék zöldség (fagyasztott zöldhüvelyű zöldbab vagy brokkoli (félbevágva), vagy friss cukkini, vagy sárgarépa, vagy akármi)

komment

Elköltöztem a wordpressre!

süti beállítások módosítása